Frissek

Kovács Patrícia és Rába Roland a Kramerről

2012.06.27. 13:09, Vivi816

Az Orlai Produkció kedden este mutatta be Avery Corman Kramer kontra Kramer című regényének a szerző által színpadra adaptált változatát. Ezt először a világon magyarországi közönség láthatja majd, a Belvárosi Színházban. Ez alkalomból Rába Roland rendező és Kovács Patrícia mesélt a közös munkáról és a próbaidőszakról.

Images_14062

► Milyen volt a próbaidőszak?

Rába Roland (RR): Szerencsésnek érzem ezt a találkozást. Jókor volt jó helyen a csapat: Patrícia, Ervin, a srácok, Ficzere Béla, Egri Márta, Mertz Tibor, Cseh Judit – és én. Még nem vagyunk a végén, de annak már most örülök, hogy bemutató után sorozatban játsszuk az előadást. Így később is alakíthatjuk, változtathatjuk, a nézők reakciói alapján. A Krétakörben, amikor a turnékon négyszer, ötször, nyolcszor játszottuk egymás után ugyanazt a produkciót, az aznap esti tapasztalatokat már másnap ki is tudtuk próbálni. A legtöbb repertoárszínházban két-három hetente megy egy-egy előadás, és nem feltétlenül többször egymás után. Ott szinte lehetetlen ilyen módon reagálni a tapasztalatokra. Mi ezt most megtehetjük. A nézők előtt ugyanis koncentráltabbak a színészek, sok minden akkor derül ki.

Kovács Patrícia (KP): Nem akarok erről sokat beszélni, eddig mindig megbántam, amikor a szerepeimről beszéltem, vagy arról, milyen volt egy próbafolyamat, mert ami fontos, arról úgyse tudunk igazán beszélni, mert az belül történik. Az biztos, hogy sok mindent megtudtam magamról a próbák során. Hogy ez látszik-e majd… az kérdés. De remélem igen.

► A filmes formát megtartottátok?

RR: Inkább filmszerűségnek mondanám. A regény töredékes jelenetek füzére, ez adottsága annak a darabnak is, amit a szerzője készített belőle. Nem tettünk többet, mint tudomásul vettük ezt, nem küzdöttünk ellene. Rövid, tömör és sűrű jelenetek sorozatából áll a darab – harminchét jelenetből, ami nagyon sok. Ezeket megpróbáljuk összefűzni, de a történet feszített tempóját és gyors irányváltásait nem egyenesítettük ki.

► Könnyű követni ezt a töredezettséget?

KP: Igen. Most ott tartunk, hogy azon gondolkodunk, miért van ilyen hamar vége egy-egy jelenetnek, milyen jó lenne egy kicsit megülni benne. Közben a nagy egésznek, úgy érzem, ez jót tesz. Erősen él bennem, hogy mennyire egyszerű az egész. Rolandnak sokat kellett győzködnie arról, hogy hiába gondolkodok árnyaltan egy-egy érzelemről vagy szituációról, nem feltétlenül kell bonyolítani a dolgokat, ha valami egyszerűbb, letisztultabb és koncentráltabb, az sokkal jobban eljut a nézőhöz, és utána többet kell vele dolgoznia. Ha a nézőnek is van feladata az jót fog tenni az előadásnak is.

RR: A pontos kifejezés, az érthető, egyszerű fogalmazás jobban magával ragadja a nézőt. Meg akarja érteni ugyanis a helyzetet. Ha bonyolulttá tennénk egy-egy érzést, reakciót, elveszítjük a figyelmet. Amit csinálunk, annak valamilyennek kell lennie, és nem mindenfélének.

► Ez valóban fontos ahhoz, hogy a néző meg tudja érteni az előadást. Ezek szerint igyekeztetek elkerülni a lila ködöt.

RR: Ez volt a szándék. De az ember a próbafolyamat bizonyos szakaszában vak lesz a saját munkáját illetően. Egyáltalán nem biztos, hogy minden sikerül – ezért várom nagyon, hogy elkezdjünk nézők előtt játszani. Nem gondoljuk azt, hogy minden úgy jó, ahogy az első előadásig kialakul – biztos, hogy utána is változni fog az előadás.

► Az Orlai Produkció előadásainak szériáit elnézve, erre lesz néhány évetek.

RR: Ezt bízzuk a nézőkre! Ha hosszú szériánk lesz, akkor jön majd a következő feladat: egy ponton megint próbálni kell, mert kiöregednek a most nyolcéves fiúk.

► Apropó gyerekek. Milyen volt a gyerekekkel?

KP: Érdekes, épp most gondolkodtam azon, hogy mennyivel egyszerűbb volt a dolgom velük, mint mondjuk Ervinnel. Ha semmi mást nem csinálok, csak figyelem őket – van egy jelenet, amikor egy év után találkozunk –, az megnyugtató. Soha nem okozott problémát ebben megnyugodni, mert a gyerek nem tud rosszul működni a színpadon. Az, ami. Azt mondják neki, hogy most legyél dühös, akkor ő dühös lesz rám, és kész. Ez annyira megható. Többnyire könnyű velük, persze néha kell hozzájuk türelem, pláne, amikor egyszerre hárman vannak bent. Kicsit túráztatva vagyunk – mindent háromszor kell bepróbálni.

RR: A fiúk gyakran nézik egymás próbáit. Csodálatos, ahogy ülnek a nézőtéren, és alig látszanak ki a székből. Fiatal munkatársaimnak tekintem őket: abszolút komolyan véve őket, de nem komolykodva velük. Szeretem, amikor ott ülnek mellettem. Mindent meg lehet velük beszélni, és látszik, hogy a maguk módján készülnek. Az elején nagyon fontos volt, hogy ezt a játékot ők is akarják, ne kényszerből csinálják. Ehhez több oldalról kellett közelíteni hozzájuk, mert nem vagyunk egyforma személyiségek, már kiskorunkban sem. De olyan nyitottak, oldottak! Nagyon bírom, ahogy játszanak. Egyszer mondtam nekik a legelején, hogy amikor Billynek el kell költöznie a papájától, akkor nagyon elszomorodik és sír. Beszélgettünk, hogy keressenek magukban ehhez hasonló élményt, ők meg azonnal rávágták, hogy jó, értik. És ahogy ezt a jelenetet csinálják: felmegy a hangjuk, lehajtják hozzá a fejüket és látszólag tényleg szomorúak. Aztán hozzájuk szólok, és rögtön váltanak, mint a színészek: mintha mi sem történt volna, azonnal rám figyelnek.

KP: Az egyetlen nehezebben megszokható dolog az volt, hogy mindig valamilyen alapzajban kellett próbálni, mert tele van a díszlet játékokkal, amitől nekik ez úgy működött, mint egy játszószoba. De nagyon érdekes, hogy mindannyian tudták, mikor van az a pillanat, amikor csöndben kell maradni, vagy ki kell menni játszani. Ebből nem volt kellemetlen helyzet soha.

► Intelligens gyerekek.

KP: Igen, nagyon.

RR: Szerencsénk van. De ez nem jelenti azt, hogy jöhet A Pál utcai fiúk, vagy a Valahol Európában

► Nem vállalnád be?

RR: Azt azért nem.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Twitter

 
Menü
 

Suhanj!

A Suhanj! Alapítványt 2010. június 23-án alapította Kovács Patrícia és Gusztos Péter.
Célja, hogy megossza a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő gyermekekkel.

                   Suhanj! hírek

 

 
Szemben a kamerámmal

 

Dátum: 2010-től
Miről szól?
Kollegák megszólaltatása, hogy szemben a kamerámmal mondjanak egy pár szót Patríciáról, ami spontán az eszükbe jut Róla. Lehet ez egy kedves emlék, egy próbafolyamat, egy színdarabi helyzet vagy véleményalkotás!
Eddigi közreműködők: Juhász István, Bata Éva, Fenyő Iván, Pokorny Lia, Egyházi Géza

Videók

 
Filmek



S.O.S. szerelem!
Megjelenés: 2007
Szerep: Betti
A filmről

9 és fél randi
Megjelenés: 2008
Szerep: Angyal Nóra

A filmről

Szélcsend
Megjelenés: 2010
Szerep: Eszter

A filmről

S.O.S. Love
Megjelenés: 2011
Szerep: Betti
A filmről

ÖSSZES FILMJE

 
Log in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre