Eddigi pályád során elég sokszor találtak meg a gyerekszerepek, az Egy nyári éj mosolyában viszont egy igazi nő sorsát kell megmutatnod. Ez nyilván egészen más feladat.

– Honnan ismered a darabot?

Kovács Patrícia: A Színművészetiről. Többnyire minden musical szakosnak át kell mennie rajta: tananyag a főiskolán, mert annyira nehéz a zenéje és összetett szerepek vannak benne. Amíg én a Színműre jártam, az idő alatt két osztály is foglalkozott vele, és néztük egymás vizsgáit. Innen ismertem. Fel is merült bennem a kérdés, hogy én eljöhetek-e egy ilyen válogatásra? Kicsit tipródtam, de azt gondoltam, hogy ilyet még sose csináltam, úgyhogy miért ne, vágjunk bele! Azért is örülök, hogy megkaphattam ezt a szerepet, mert egy visszaigazolása volt annak, hogy többet is tudok jelenteni annál, mint amiket előtte szerepként kaptam, hogy ennél több mindenből vagyok összegyúrva. Azt éreztem, ez annak jele, hogy jól döntöttem a pályafutásom hogyan továbbját illetően, és büszke voltam arra, hogy egy ilyet meglátott bennem egy olyan ember, akivel életemben először találkoztam, aki nem látta a reklámokat, a közönségfilmeket és a többit se.

– Az angolok castingoltak?

Kovács Patrícia: Igen. Nem tudtak rólam semmit, és mégsem mindössze egy fiatalos arcú kiscsajszinak láttak, ennek pedig nagyon örültem.

– Hirtelen jött valaki, aki nem a skatulyát látta meg benned – gondolom ez felszabadító volt.

Kovács Patrícia: Nagyon jó a szó, tényleg felszabadító volt. De érdekes, hogy utána elindult a lavina, és most két olyan szerepem is lesz, amikről még én magam se gondoltam volna, hogy megkaphatok.

– Miért izgalmas ez a nő, akit játszol? Ki ő?

Kovács Patrícia: Azért izgalmas, mert egy olyan alak, aki szerintem jó, illetve jobb sorsra érdemes. Egy okos és jó humorú asszony, aki részt vesz abban, hogy a férje folyamatosan megcsalja és a megcsalásait megosztja vele. Ez egy speciális helyzet és nagyon szomorú dolog. De nekem őt úgy kell megfogalmaznom, hogy a nézőben alakuljon ki az, hogy szomorú az ő sorsa. Én nem sajnálhatom.

– Ebből a nőből, akit játszol és ahogyan játszod, süt, hogy egyszerre gyűlöli és imádja azt az embert, akivel együtt van.

Kovács Patrícia: Pontosan. Lényegében részt vesz ebben a játékban a férje szeretőivel, és részt vesz abban az árulásban, amit a férje elkövet. Az egész bonyodalom úgy alakul ki, hogy beárulja a szeretőket.

– Azt az ellentétet hogyan sikerült feloldani, hogy van egy nagyon erős 19. századi, svéd, nagypolgári kerete az előadásnak, közben pedig egy eléggé sikamlós szálon folyik a történet, amiben olyan dolgokról esik szó, ami többnyire még a mai magyar színpadon is tabutéma?

Kovács Patrícia: Főleg ebben a műfajban nem szoktak ilyen dolgokról beszélni. Ha ránézel a díszletre, akkor azzal eljátszhatnánk egy Csehovot, ha a szerepeket nézed, azok bergmani alakok és közben szól a valcer. De éppen ettől zseniális a darab, ettől jók a szerepek és ettől tananyag a főiskolán: ritka az olyan darab a műfajban, amiben nem blődli szerepek vannak vagy nem egyszerű zene. Ez rendkívül összetett darab és emiatt is érdekes. Például az én szerepemet, illetve Nagy-Kálózy Eszterét és Törőcsik Mariét a világon mindenhol prózai színészek játszották. Az is nagyon kalandos, hogy sokfelől jött össze egy társulat erre a produkcióra.

Nagyon szeretem a zenét, szeretek a színpadon énekelni – itt-ott volt is rá lehetőségem. Roppant érdekes, hogy az angolok – akiktől ered ez a műfaj – mennyire másképp gondolkodnak a zenés színjátszásról, mint mi. Egészen másképpen instruálnak, máshogy közelítik meg. Mi megpróbálunk behozni egy műfajt az országba, de közben valahogy nem a lényegét kapjuk el. Ahogy itt le van bonyolítva, az teljesen autentikus. Ehhez képest mi csak a műfaj felszínét súroljuk. Az Egy nyári éj mosolyában azt lehet látni, hogy ezt igazából hogy kell csinálni.