Kedvenc kávézójában találkozunk, ahová néhány szatyorral érkezik: vásárlásból jön. Az interjú után pedig legjobb barátnőjéhez igyekszik vacsorára. A júniusi melegben mindketten jéghideg limonádét rendelünk, pedig össze sem beszéltünk. Rövidesen kiderül: nyári tervekről, legalábbis ami a láblógatást illeti, hiába faggatom Patríciát. Az elkövetkező jó néhány hetet ugyanis a kamerák előtt tölti.

– Nemrég nagy munkába kezdtünk – meséli. – Sas Tamás tíz évvel ezelőtti Presszó című filmjének folytatását forgatjuk. Méghozzá úgy, hogy a Magyar Televízió számára sorozat készül a történetből, így most nyáron leforgatjuk a nagyjátékfilmet és a tizenkét részes szériát is, összesen százharminc színész közreműködésével. Augusztus elején pedig egykori főiskolai osztálytársaimmal megyünk Zsámbékra, ahol az elmúlt évekhez hasonlóan a Színházi Bázison mutatjuk be legújabb darabunkat.

Pihenésre így nem sok időd marad.

Talán szeptemberben elmegyek valahová egy hétre. Egyébként pedig, ráérek még pihenni. Tudod, amolyan igásló típus vagyok: akkor érzem jól magam, ha leterhelnek. A színházi és filmes feladatok mellett egyre többet szinkronizálok, rádiójátékokat csinálok, énekelek Dévényi Ádámmal, újabban pedig egy állatvédő szervezet munkáját is segítem. Sok mindennel foglalkozom.

Ezek szerint neked bejött a szabadúszás.

Lekopogom, eddig igen. Második éve csinálom, azóta folyamatosan dolgozom. Ennek ellenére előbb-utóbb szeretnék újból társulatban játszani. Persze, nem mindenáron.

Sosem titkoltad: a színházi színjátszás áll közelebb a szívedhez.

Azt hiszem, a filmforgatásokról le tudnék mondani, de a színpadról sosem. Egyrészt jóval nagyobb a színházi gyakorlatom, mint a filmes, másrészt nagyon szeretem a pillanat varázsát, amit csak a színpadon élhet át az ember, ott viszont estéről estére.

Úgy tudom, kiskamasz korod óta rajongsz a színészetért.

Nyughatatlan, túlmozgásos, nehezen kezelhető gyerek voltam. Nem szerettem tanulni, és emiatt az iskolában borzasztó rosszul éreztem magam. Képtelen voltam megérteni, miért kell végigülnöm a fizikaórát, amikor az engem egyáltalán nem érdekel. Akkor tudtam egy kicsit megzabolázni magam, amikor a szüleim tizenkét éves koromban beírattak a színjátszókörbe. Onnan kerültem be aztán az Operettszínházba, ahol attól kezdve sorra kaptam a szerepeket. És nemcsak ott, hanem más színházakban is. Emellett filmet is forgattam.

A sors fintora, hogy mindezek után csak negyedszerre jutottál be a főiskolára.

Közben viszont folyamatosan játszottam: az Új Színházban, a Tháliában, a Katona József Színházban. Akkor már tudtam, főiskolával vagy anélkül, de színésznő leszek. Minden jel arra mutatott: az égiek is ezt akarják.

A színművészetis éveket mindig ragyogó tekintettel emlegeted.  

Imádtam a főiskolát. Attól kezdve, hogy oda felvettek, egyszeriben megszűnt az állandó megfelelési kényszer, ami végigkísérte az egész gyerek- és kamaszkoromat. Nagyon jó osztályba jártam. Friss diplomásként pedig ötödmagammal Egerbe szerződtem.

Ahol, mondhatjuk, aranyéleted volt. Négy év után miből lett mégis eleged?

Az aranyéletből… Meguntam magam egész egyszerűen. Akkor már mindent rutinból csináltam. Ismertem az összes kollégámat, a közönség kedvence voltam. Elkényelmesedtem, és úgy éreztem, ehhez még fiatal vagyok. Szerettem volna valami újat kipróbálni. .

És az unalmas biztos helyett az izgalmasnak ígérkező bizonytalant választottad – méghozzá itt a fővárosban.

Egy héttel azután, hogy Egerben felmondtam, megkerestek a reklámfilmes szerepajánlattal, én pedig igent mondtam. Szabadúszóként anyagi biztonságot jelent(ett) ez a munka, a biztos kereset pedig lehetővé tette/teszi, hogy olyan színházi feladatokat vállaljak, amelyekben örömömet lelem.

Az országos ismertséget mégis a mozinak köszönheted. Ma már megismernek az utcán, aminek persze nem biztos, hogy mindig örülsz.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem értékelem a közönség szeretetét, de most egy kicsit elég volt a népszerűségből. Ezért mondtam nemet nemrég egy újabb közönségfilmre, és ezért nem mentem el, például, a főzőcskézős műsorba. Nem szeretnék egy ország cukorfalata, kedves szerelmes hősnője lenni. Én egyébként sem tudok vicces történeteket mesélni az életemből, és nem fogsz látni egyetlen showműsorban sem, ahogy könnyes szemmel adom elő a szerelmi bánatomat.  

Jobban érzed magad, amikor könnyű lenvászon ruhában, majdhogynem smink nélkül elvegyülhetsz a tömegben?

Ha kifestem magam, és magas sarkú cipőt veszek, sokkal inkább felismernek, mint így. Amikor pár hete néhány barátommal – köztük Fenyő Ivánnal – elmentem egy dzsesszkoncertre, halálra idegesített mindkettőnket, hogy egyfolytában azt figyelték, hogy viselkedünk a koncerten. Viszont ha a közértben a hentespultnál odajön hozzám egy lány, és elmeséli, hét éve látta a Szerelemtől sújtva című filmemet, és azóta megváltozott az élete, amiért hálás nekem – az nem rossz érzés. Ugyanakkor az a társaság, akikkel együtt sétáltatom a kutyámat, egy éve elteltével jött rá, ki vagyok. Amit természetesen nem vettem zokon. Sőt! A Gellért-hegy tetején nem arról akartam velük beszélgetni, milyen Fenyő Ivánnal csókolózni, hanem arról, hogy vannak a kutyáink.

A párkapcsolatot illetően a civil vagy inkább a szakmabeli partnerre esküszöl?

Eddigi partnereim kivétel nélkül szakmabeliek voltak – így alakult –, amit egyáltalán nem bánok. Én tényleg a nap huszonnégy órájában vagyok színésznő, amit egy civil társ nem biztos, hogy elfogad.

Úgy érted, nem is tudsz kikapcsolni?

Nem is akarok. Vasalás közben is ezen jár az agyam. Miközben naprakész vagyok a politikában, olvasok gazdasági lapokat, hallgatok rádiót… Sok minden érdekel, de a színészet az életem.

Ha már a vasalást említetted: házias vagy?

Nagyon. Imádok piacra járni, vásárolni, főzni. Szívesen mosok, vasalok, gond nélkül beverem a szöget a falba, kertészkedem. Nem érzem elveszettnek magam, ha be kell ugranom a barkácsáruhába tipliért. Az elemes bútorokat pillanatok alatt összerakom. Az autó motorháztetejét viszont meg sem próbálom felnyitni… Színésznőként meglehetősen hektikus az életem, ezért megnyugtat, ha otthon rend és tisztaság van körülöttem. A kutyámról való gondoskodás szintén rendszert ad a mindennapjaimnak. Szerencsére Károly jó kutya – egy XXL-es méretű magyar vizsláról van szó –, így ahová lehet, viszem magammal. Egyébként igazán felelősségteljes gazdi vagyok. Amikor egész nap rohangálok, és emiatt több órán át nem jutok haza, akkor megkérem a kutyaszittert…

Kollégád, Kulka János mesélt anno egy ilyen hölgyről.

Valószínűleg Móniról, ugyanis mindkettőnk kutyájára ő vigyáz – és még jó néhány színész kollégánkéra. A szabadidőmben egyébként nagyokat sétálunk Károllyal, olykor két-három órára eltűnünk a világ elől. Ha netán rosszkedvem van, ő biztosan felvidít.  

A szomorúság szobrát azért szerintem nem rólad mintáznák.

Szerintem sem. Amúgy pedig, ha valami bánt, akkor sem látszik rajtam, mert nem mutatom. A magánéletemben szemérmes vagyok, a bánatomat és minden egyéb gondomat igyekszem magamban tartani.   

A vágyaidról sem beszélsz szívesen?

Ha kertes családi házra vagy elegáns autóra gondolsz, ilyen vágyaim nincsenek. Szabad és boldog akarok lenni. És persze szeretnék előbb-utóbb egy nagyon jó társulathoz tartozni. A szívem mélyén olyan helyre vágyom, a színházi büfében saját bögrém van, és a büfés tudja, mivel iszom a kávét.

A cikkről készült képeket megtaláljátok a Scannelt cikkek/ Tina magazin menüpontban.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.