Amikor 18 évesen először jelentkeztem, én felvettem volna magamat. Gyúrható, alakítható voltam. A következő két évben én sem adtam volna meg magamnak a lehetőséget. A fő bajom az volt, hogy érettségi után bekerültem az Új Színház stúdiójába, ahol hihetetlenül nagy formátumú színészekkel, rendezőkkel találkoztam. Túl sok hatás ért - megpróbáltam kitalálni magamat, amiből az következett, hogy maníros lettem. Ebben az időszakban sötétbarna hosszú hajam volt hátul kontyban összefogva, fekete ruhákban jártam, pirosra festettem a körmömet, úgy néztem ki, mint egy démon. Hősnő monológokkal felvételiztem, miközben nem vagyok egy hőstípus, és túlzottan intellektuálisra vettem magamat. Utólag jöttem rá, hogy mesterkélt voltam. Nagyon nem bírom a kritikákat, rettegek attól, hogy mit írnak. A színházban, ha benn ül egy kritikus elfelejtem a szöveget, összecsapom a jelenetet. Nyomaszt, hogy egy csomó embert hogyan, és milyen igazságtalanul tettek tönkre. Máté Gábor belénk sulykolta a főiskolán, hogy se a jó, se a rossz kritikára ne adjunk, sérült emberek irkálnak mindenfélét össze-vissza, de ha látom, hogy ott ül egy kritikus a nézőtéren, tisztában vagyok azzal, hogy mi múlik rajtam. A filmkritikákkal kapcsolatban viszont tudom, hogy nem csak rajtam állt a produkció. 16 évesen megfogalmazódott bennem, hogy ha majd a gyerekem első nap elmegy az iskolába, és beírják az adatait a naplóba, és megkérdezik, hogy mi az anyja neve, és ezek után azt is megkérdezik, hogy mi a foglalkozása: akkor valamit nem jól csináltam. Hajszolom az életet, nagyon sok mindent végigcsináltam, harmincévesen hál' Istennek még elkérik a személyimet, ha cigit veszek, de nem félek, és nem óvom meg magam a fájdalomtól, a sírástól. Nem kerülöm el, inkább ki is hívom a sorsot. A jó színész az figyel, a társaságban, villamoson. Anyukámmal egyszer halálosan veszekedtünk és egyszer csak kívülről láttam magam, és nagyon élveztem, hogy ezt fogom használni, ha lesz egyszer egy ilyen jelenetem. Nem futamodok meg az érzelmeimtől. Nem érdekel, hogy a Cosmopolitan azt írja, hogy nem illik így-vagy úgy viselkedni, hogy ez nem trendi.

Amikor kint voltam Los Angelesben 10 napot, a Návai Anikó kérte, maradjak. Kicsit ráfekszünk az angolra, megcsináltatjuk a fogaidat, tök kócos - tudom, de engem egyáltalán nem vonzott, hogy kint maradjak. Én európai lány vagyok, meg magyar, ezen a nyelven tudom kifejezni magam, és ha megyek át színház után Pestről Budára, hát behalok a gyönyörűségtől. Az a látvány! Ami esetleg vonzana, az az európai film, az amerikait nem szeretem.

Nem tudnék színház nélkül élni, habár ha valaha kéne egyszer váltanom, az állatvédelemben el tudom magam képzelni. Szörnyű dolgot tudtam meg. Magyarország Amerika után a második legnagyobb nemes prém beszállító. Olyan csincsilla farmok, rókafarmok vannak itthon, amit ugyan engedélyeznek, de arra már nincs törvényük, hogy milyen körülmények között tarthatnak állatokat. Én teljes mellszélességgel kiállok az állatok védelmében. Ez nem politikai döntés, tőlem a Csurka is kitalálhatta volna ugyanezt. Mindig voltak állataim, nagyon szeretem őket.

Nagyon szeretnék németül meg angolul rendesen megtanulni. Szeretném a világot látni, tévedés, hogy én ide születtem, ahol zöld a fű és hideg tengeri szél fúj, ez az én világom. Írország és Svédország áll közel hozzám. Szerintem én északi lány vagyok.

Imádom a rendet, nem fekszem le, ha mosatlan van a mosogatóban, ha bemutatóm van, nagytakarítást csapok, példás rend van a szekrényemben, szeretek vasalni, főzni. Örömmel viszem a klasszikus női szerepeket.

További képekért katt a képre!!!!

Videó: Kovács Patrícia

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.