Hírek/Cikkek
Hírek/Cikkek : Nem szabad túl korán kezdeni

Nem szabad túl korán kezdeni

Vivi816  2008.11.29. 15:23

A Presszó című sorozatban Dórát, az örökké undok, rosszindulatú, szép fekete boszorkáját játssza Kovács Patrícia. Színpadi és filmszerepeiben ezer más arcát is megmutatja.

Heti rendszerességgel vetített sorozat munkálatai ugyanúgy zajlanak, mint a naponta látható szappanoperáké?

 

Utóbbiban még nem szerepeltem, tehát azt a munkastílust nem ismerem. Mi viszont nyáron vettük fel az epizódokat, amelyekből nagyfilm is készül, tehát a megszokott módon, folyamatosan zajlott a forgatás, pontosabban Sas Tamás tíz évvel ezelőtti Presszó filmjének különleges vizuális modorában.

 

Így már érthető, honnan van ideje annyi színpadi szerepre.

 

Szerencsés vagyok, mert sem filmen, sem színházban nem skatulyáztak be a rendezők. A vásznon lehettem tragikus hősnő a Szerelemtől sújtva című filmben, dilis csaj az S.O.S. szerelemben, komoly a 9 és 1/2 randiban, hogy csak Sas Tamás produkcióit említsem. Színházban pedig már kezdetben is sokféle feladat várt. A főiskola után Egerbe szerződtem, ahol négy évig minden műfajban felléptem.

 

Most sincs ez másképp.

 

Egy ideje szabadúszó vagyok, színházi tagság nélkül, sok nagyszerű szereppel. Játszom a Randótiban, a Játékszínben, a Nemzetiben, a Tháliában, a Vígszínházban…

 

Sokak szerint ,,Te vagy a legjobb!”

 

Nagyon jól esett, hogy idén én kaptam a legtöbb szavazatot az egyik női magazin olvasóitól a legjobb színpadi színésznő kategóriában. Ez a díj a közönség szeretetének bizonyítéka.

 

Csupa siker az élete. Mit tanácsol a fiataloknak?

 

Ha mégegyszer születnék, többet tanulnék. Kislánykorom óta színésznőnek készültem, és minden más mellékes volt. Az érettségin éppen csak átcsúsztam, most pedig bizony hiányzik például a nyelvtudás. Mindenki járjon bátran színjátszókörbe, és minél többet színházba, de ne csak ekörül forogjon az élete. Aki színpadra való, annak úgyis odavezet az útja.

 

Ebben a szakmában a külső is fontos.

 

Szeretek rafinált salátákat készíteni, továbbá rendszeresen járok edzésre. Károllyal, a magyar vizslámmal naponta háromszor nagyokat sétálunk. Szerintem ennyi másnap is elég.

 

Karácsonyi tervei?

 

 Az ünnepi készülődéstől még messze vagyok, viszont Miskolcon próbáljuk Szép Ernő: Vőlegény című darabját. A premiert december 20.-án tartjuk, és a kollégákkal együtt remélem, hogy az előadás közönségsikere lesz idén az első karácsonyi ajándékunk.

 

A cikket megtaláljátok a Galéria/ Scannelt cikkek/ tvr-hét menüpontban.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Twitter

 
Menü
 

Suhanj!

A Suhanj! Alapítványt 2010. június 23-án alapította Kovács Patrícia és Gusztos Péter.
Célja, hogy megossza a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő gyermekekkel.

                   Suhanj! hírek

 

 
Szemben a kamerámmal

 

Dátum: 2010-től
Miről szól?
Kollegák megszólaltatása, hogy szemben a kamerámmal mondjanak egy pár szót Patríciáról, ami spontán az eszükbe jut Róla. Lehet ez egy kedves emlék, egy próbafolyamat, egy színdarabi helyzet vagy véleményalkotás!
Eddigi közreműködők: Juhász István, Bata Éva, Fenyő Iván, Pokorny Lia, Egyházi Géza

Videók

 
Filmek



S.O.S. szerelem!
Megjelenés: 2007
Szerep: Betti
A filmről

9 és fél randi
Megjelenés: 2008
Szerep: Angyal Nóra

A filmről

Szélcsend
Megjelenés: 2010
Szerep: Eszter

A filmről

S.O.S. Love
Megjelenés: 2011
Szerep: Betti
A filmről

ÖSSZES FILMJE

 
Log in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön