Próba és előadás között találkozunk a kedvenc kávézójában, a Két Szerecsenben, de jóval a megbeszélt idő előtt érkezve már ott találom, amint egy nagy adag salátával birkózik: „Bocs, de még nem is reggeliztem…” – mondja, mint egy rajtakapott kisgyerek. „Mindennap másfél órával korábban kezdem el a napot, hogy mindenkire jusson elegendő idő, akivel együtt élek. Szerencsére mindig sikerül…” Kovács Patrícia öt éve él együtt boldogan magyar vizslájával és szerelmével, Anger Zsolt színművésszel.

Szerelmespárt játszottatok egy színdarabban?
Párhuzamosan próbáltunk két különböző előadásban, és sokszor összefutottunk az egri színház büféjében. A Valahol Európában bemutatójára készültem, egy olyan lányt játszottam benne, akit fiúnak maszkíroznak. Elég ijesztően nézhettem ki, amikor lementem kávézni katonaruhában. Még az arcom is rendesen össze volt kokszolva, de úgy látszik, ez kellett ahhoz, hogy felfigyeljen rám. Én is élveztem, hogy ezzel csábítok, és nem valami habos nagyoperettkosztümben.

Biztos vagy benne, hogy te csábítottad el őt?
Mindig a nő választ. Vagy nem?!

Nem tudom, hogy nálad hogyan működnek a dolgok.
Na jó, akkor engem is kellett egy kicsit csábítgatni. Olyan furcsák voltak akkor körülöttem a férfiak, nemhogy az első lépést, még az első bókot is tőlem várták. Én inkább dönteni szeretek, eldönteni, hogy akarom vagy nem akarom az illetőt. Zsolt öt év után is meg tud lepni, tegnap éjjel például marhahúslevessel tette ezt.

Ő főz neked?
Én is szenvedélyesen szeretek főzni, és amit én tudok jobban, azt én készítem, de elég kevés ilyen étel akad már… (Kacag.)


Ki viszi az ágyba a kávét a másiknak reggel?
Egálban vagyunk.

És a színészházaspárokhoz hasonlóan ti is csak a színházról tudtok beszélni egymással?
Nem csak azt csináljuk.

Hanem?
Ma reggel például együtt ébredtünk, és utána együtt is sétáltattuk meg a kutyát. Színházról nem esett szó közben. (Nevet.)

A Színművészeti Egyetem tanárai korábban megegyeztek abban, hogy ha a színész boldog és kiegyensúlyozott, akkor nem minden szerepre használható kielégítően.
Ha elégedetlen vagyok, vagy úgy adódott, hogy nem volt senki körülöttem, akkor soha semmi jó nem jött elő belőlem. Csak a biztonságban és a bizalomban tudok feloldódni. Ha tudom, hogy a rendező hisz bennem, akkor bármit megcsinálok neki, amit csak kér. Akkor tudok jól dolgozni, ha közben nem azt kell bizonygatnom, hogy azt a szerepet nekem kell játszanom. A megfelelés, az ebből adódó állandó feszültség és a céltalan versenyezgetés megöli a kreativitást. Ráadásul nem vagyok az a típusú színész, akinek a színpad egyfajta terápia, és úgy gondolja, a játékával fel tudja dolgozni élete zűrös eseményeit. Én egy friss, mai csaj vagyok, aki már mindenben a jót keresi.

A folytatásban olvashatsz Patrícia példaképeiről, új szerepéről és a budai elitről is. Keresd a novemberi Marie Claire 66. oldalán

A scannelt cikket megtaláljátok a Scannelt cikkek/ Marie Claire menüpontban!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés