Hogyan lettél színésznő?

Nagyon rossz gyerek voltam, és a szüleim elküldtek egy színjátszó körbe szombat délelőttönként, hátha ott megtalálom magam. Rajzolni is jártam, és egyszer csak úgy tűnt, hogy ez a két választásom maradt: a rajz és a színészet. Ekkor viszont bekerültem az Operettszínházba, és onnan kezdve már egész biztos voltam abban, hogy mit akarok csinálni – abba is hagytam a rajzolást. Tizennégy éves voltam akkor.

Első nagy filmed, a Szerelemtől sújtva kapcsán azt írták rólad, hogy ,,fiatal és kemény, aki bevállalja, hogy egyedül vigyen el egy filmet”. Mennyire igaz ez?

Harmadéves voltam akkor a Színművészetin, és bármit elvállaltam volna. A film készítői három nappal a kezdés előtt felhívtak, hogy kéthetes forgatásról lenne szó, és én szerepelnék egyedül a filmben. Nem is fogtam fel igazán, mi történt – ha én ezt az ajánlatot ma kapnám meg, akkor totál rágörcsölnék, agyalnék, kérdezgetném a barátnőimet, hogy velük történt e ilyesmi. Akkor még, szinte gyerekként, naivan mentem bele, és csak akkor fogtam fel, hogy miből is állt az egész, mikor kész lett a film. De nem ijedtem meg, mert azt gondoltam hogy ha Sas Tamás és Ragályi Elemér azt gondolja, hogy engem lehet 95 percen át nézni, akkor ők biztos jobban tudják, és ez legyen az ő bajuk, nekem nem kell saját magamon tépelődni. Nagyon fontos munka volt ez az életemben, és sokszor visszaköszön a hatása: két napja is odajöttek hozzám a boltban, elmondva, hogyan változtatta meg ez a film az életüket, mert önmagukra ismertek benne.

Első nagy szereped azt sejtette, hogy egy igazi drámai színésznő született – ma viszont a vígjátéki oldaladat ismerjük jobban. Tudatos volt a váltás?

Egészen mást gondol rólam azt, aki lát a tévében egy reklámban, és egészen mást az, aki a Radnóti Színházban. Aki az elmúlt években filmben látott, az tényleg hiheti, hogy én vagyok a nagyszájú, laza kiscsaj, de például a most 9 és fél randiban nem a vicces oldalam kerül előtérbe. Szeretem, ha sok mindent meglátnak bennem, és ha mindig más karakterekben mozoghatok.

Úgy tűnik, sokkal többféle arcod van, mint a pályatársaidnak…

Tizennégy évesen halálossan bele voltam zúgva egy szupermodellbe, Linda Evangelistába, pontosan azért, mert minden fotón és divatbemutatón máshogy nézett ki, és hol szende, hol pedig igazi vamp volt. Rajta keresztül tanultam meg, hogy színesnek kell lenni, és ezért is van, hogy engem általában nem ismernek meg az utcán. Nincs is egy határozott szemöldököm, vagy más ismertetőjegyem, így hihetetlenül alkalmas vagyok arra, hogy megváltoztassanak. Az S.O.S. szerelemben répavörös, rémes hajam volt – a festék majd szétmarta a fejbőrömet - , a 9 és fél randiban rövid barna hajjal láthatnak, és most itt vagyok platinaszőkén. Egyébként halálra is unnám magam mindig ugyanazzaé a külsővel, ugyanazokkal a gesztusokkal.

Mennyire rendezőfüggő a játékod?

Egy időben hagytam, hogy nekem mondják meg, mit kell csinálni, aztán csak magamban emésztgettem a dolgot, ha éppen nem értettem vele egyet. Ma már sokkal határozottabban állok ki magamért, de ehhez kellett egy rossz tapasztalat: egy esetben annyira ráhagyatkoztam a rendezőre és az utasításaira – miközben én egészen mást gondoltam a szerepről -, hogy nem éreztem jól magam játék közben. Eljátszottam a szerepet harmincszor, és egyszer sem tudtam magamévá tenni. Most már bármilyen vitára kész vagyok. Hiszen mégiscsak én állok ki a színpadra, engem lehet látni a képernyőn, és akkor már inkább egy emberrel vesszek össze, mint, hogy sokan ne szeressenek!

Az S.O.S. szerelem és a 9 és fél randi első ránézésre nagyon hasonló. És a mostani szereped?

A karakterem is más, és a film is, bár a téma nagyon hasonló. Igaz, hogy most is Fenyő Iván és Hevér Gábor a partnereim és Sas Tamás a rendező, de a hangvétel más, az én karakterem különösen eltér a korábbi szerepemtől. Sokkal komolyabb, nagyon okos, művelt és visszafogott: egy rossz tulajdonsága van csak, a túlságosan éles nyelve. Mi, színészek is rengeteget dolgoztunk a párbeszédeken, és szerintem nagyon jól sikerültek, amihez persze az is hozzátartozik, hogy Ivánnal vagy már tíz éve ismerjük egymást, és ha összekerülünk, élővé tudunk tenni bármilyen szöveget.

A történet szerint még legalább kilenc másik nő van a főhős életében rajtad kívül. Mennyire nehezítette meg ez a te dolgodat?

Egyáltalán nem, sőt, nagyon-nagyon szeretem, ha korosztályombeli nőkkel lehetek a színpadon vagy a vásznon. Ha egyszerre ennyi egykorú nő vagy együtt jelen, az nagyon izgalmas tud lenni.

Kapcsolataidban mennyire változik szét a munka és a magánélet?

Eddig minden kedvesem szakmabeli volt, és igazából azt sem tudom, milyen egy ,,civillel” együtt élni. Nincs az életemben semmi más – néha ez is baj -, csak a kutyám és a színészet. Ha pedig ehhez van egy partner, aki mindezt ugyanolyan intenzíven éli meg, mint én, akkor hozzá jó hazamenni, és megosztani a gondokat és örömöket.

Magyar vizslád van – a te esetedben mennyire igaz, hogy a gazda és a kutya hasonlít egymásra?

Nekünk mindig volt kutyánk, és nem is tudom elképzelni az életet nélkülük. Az életritmusomat Károly, a négy és fél éves kutyám szabályozza, ő visz rendszert az életembe. Az érettségi találkozómon mindenki mutogatta a képeket a gyerekeiről, én meg Károly fotóját mutogattam. Ő egy igazi vizsla, úgyhogy tud nyugodt és hihetetlenül izgatott is lenni, látom benne a teljes eufóriát és odaadást, és pedig pont ilyen vagyok. Tudok nyugodt és harmonikus lenni, de olykor csupa káosz van körülöttem.

Olyan színésznő vagy, amilyennek azt tizennégy évesen megálmodtad?

Igazából nem. Az Operettszínházban, gyerekfejjel primadonna szerettem volna lenni vagy táncos-komikus, de mindenképpen zenés szerepeket akartam játszani. Aztán kiderült, hogy nem tudok annyira jól énekelni, hogy ott legyen a helyem. Most úgy képzelem el az ideális életemet, hogy egy társulat állandó tagjaként évi három-négy bemutatóban játszom egy-egy nagyszerű szerepet, emellett pedig forgatok két filmet is. Nagy vágyam egy igazi vívós-lovaglós történelmi filmben szerepelni, de erre Magyarországon sajnos igen kicsi az esély. Ennek ellenére nem panaszkodom, jól alakulnak a dolgaim mostanában: hamarosan a Játékszínben lesz bemutatóm a Nemzeti Színházban pedig Rejtő Jenőtől a Vesztegzár a Grand Hotelben egyik szerepét játszom, és nyáron jön egy másik film.

A cikkről készült képeket megtaláljátok a Scannelt cikkek/ Glamour menüpontban.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés