Hírek/Cikkek
Hírek/Cikkek : Házasság – egyetlen jelenetben (teljes cikk)

Házasság – egyetlen jelenetben (teljes cikk)

Vivi816  2008.12.29. 18:51

Szép Ernő Vőlegény című darabjának női főszerepe minden színésznő álma, mondja Kovács Patrícia. Ennek köszönhető, hogy vállalta ezt a felkérést, és megismerhette Fandl Ferencet. A két fiatal művész most találkozott először.


– Kovács Patrícia lett 2008-ban a Cosmopolitan című lap által meghirdetett szavazás szerint az évad legjobb színpadi színésznője, Fandl Ferenc az idén kapta meg Miskolc város színházi elismerését, a Déryné-díjat. Hogy vannak a díjakkal? Mi számít igazi elismerésnek?
– Számomra a legnagyobb elismerés, ha a kollégáim elégedettek velem – kezdi Patrícia. – Nagyon fontos az anyukám véleménye is, ő nagyon szigorú, de őszinte kritikusom, és ezért hálás is vagyok neki. Ezután jön a közönség. Ebben a Cosmopolitan-díjban leginkább a nézők elismerése mutatkozik meg. A lap olvasói közül sokan ismerhetnek – és talán szeretnek is – a filmeknek és a reklámoknak köszönhetően, és ha már beszavaztak erre a díjra, abban reménykedem, hogy eljönnek a színházba is. Azt gondolom, hogy a színésznek – a jó ízlés határain belül – jelen kell lennie a bulvár-világban is.

– A Déryné-díj a város elismerése – veszi át a szót Fandl Ferenc. – Az természetesen nagyon jól esik az embernek, ha érzi, odafigyelnek rá, elfogadták, értékelik, amit csinál. De hogy mi számít igazi elismerésnek?! Erről Lao-ce sorai jutnak eszembe. „Aki másokat ismer, okos. Aki önmagát ismeri, bölcs. Aki másokat legyőz, erős. Aki önmagát legyőzi, hős.” Ha egyszer az életben el tudnám érni, hogy én saját magammal, a szakmai teljesítményemmel elégedett vagyok…

– Patríciát mivel tudta rávenni a rendező, hogy jöjjön el Miskolcra?
– Mondott egy darabcímet és egy szereposztást.

– Ennyi?!

– Ennyi, mert erre nem lehet nemet mondani. Minden színésznő álma ez a szerep. Bármelyik kolléganő arcán harmonikus mosoly jelenik meg, amikor megtudja, mit játszom. „De jó!” „De irigylem!” „Micsoda gyöngy?”

 

- Miért ilyen népszerű Csuszik Kornélia?!

- Ebben a szerepben mindent el lehet játszani – folytatja Kovács Patrícia. – Benne van a naiva és a tragikus hős… Egyetlen – laza huszonöt perces – jelenetben, amikor ez a két ember, Kornél és Rudi van a színpadon, végigélik az egész életüket. Itt mindent el lehet, el kell játszani az első együttléttől a halálig…

 

- És miért szerethető Fox Rudi?

- Két szereplő egymásnak is játszik, és Rudi szerepe szintén hatalmas lehetőséget ad a színésznek. Olyan erőket képes mozgósítani, melyek csak ritkán kerülnek felszínre. Ráadásul rendkívül széles amplitúdón mutatkozik meg ez a személyiség. Amikor a legdurvábban bánik a lánnyal, amikor kegyetlenül visszautasítja szerelmét, akkor is szerethető – mert őszinte, mert esendő, mert ember…

 

Cikket megtaláljátok itt !

Még nincs hozzászólás.
 
Twitter

 
Menü
 

Suhanj!

A Suhanj! Alapítványt 2010. június 23-án alapította Kovács Patrícia és Gusztos Péter.
Célja, hogy megossza a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő gyermekekkel.

                   Suhanj! hírek

 

 
Szemben a kamerámmal

 

Dátum: 2010-től
Miről szól?
Kollegák megszólaltatása, hogy szemben a kamerámmal mondjanak egy pár szót Patríciáról, ami spontán az eszükbe jut Róla. Lehet ez egy kedves emlék, egy próbafolyamat, egy színdarabi helyzet vagy véleményalkotás!
Eddigi közreműködők: Juhász István, Bata Éva, Fenyő Iván, Pokorny Lia, Egyházi Géza

Videók

 
Filmek



S.O.S. szerelem!
Megjelenés: 2007
Szerep: Betti
A filmről

9 és fél randi
Megjelenés: 2008
Szerep: Angyal Nóra

A filmről

Szélcsend
Megjelenés: 2010
Szerep: Eszter

A filmről

S.O.S. Love
Megjelenés: 2011
Szerep: Betti
A filmről

ÖSSZES FILMJE

 
Log in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön