Esze Dóra: Annak idején, mikor naponta forgattam az Ablak-Zsiráfot, habos mazochizmussal idegesítettem magam az egyik szócikk záró mondatán: „Az izé szót lehetőleg ne használjuk." Tíz év elteltével pedig már úgy őrültünk Pesten, hogy a vidám hírekhez hozzáfűztük: life. Mostanában meg csak annyit mondunk, ha valami rendben halad: „Az a része boldogság!" Kedves Patrícia! Boldogság?

Kovács Patrícia: A boldogságot soha nem próbáltam megfogalmazni sem az izével, sem a life szóval. Már többször szerettem volna valahogyan értelmezni, de nem sikerült. Pedig jó lenne. Mi a boldogság? Többnyire csak üres patronok vagy patetikus közhelyek jutnak az eszembe, annak ellenére, hogy most nagyon, de tényleg nagyon boldog vagyok. Azt tudom, hogy ez sokba' van. Boldognak lenni. Mert azért én rengeteget dolgozom. És mindenkinek járna. Boldognak lenni. Mi mindenért kell megdolgozni?

Esze Dóra: Tudtommal mindenért, és minél kevesebb szó esik ennek szükségességéről, annál jobban. Azt nem nehéz belátni, hogy a pályán, a padban, a katedrán vagy a számítógép előtt senki keze alatt nem nő liliom vér nélkül. De hogy mindennek a lényeges dolgokban lesz igazán tétje, azt néha még akkor sem hisszük el, amikor a szemünk láttára mállik ázott papundeklivé a vasbeton. Miért nem volt a Mókus utcai óvodában Kapcsolatok nevű tantárgy? Ki felejtette ki a Veres Pálné-s tanrendből az Így Gondozd Éppen Segghülye Barátaidat órát? A bölcsészkaron már nyilván önként cigiztük át a folyosón a húsba vágó előadásokat. Pedig két szemeszteren keresztül sem túlzás olyasmit hallgatni, hogy érte szeresd, ne magadért, az ő nyelvén, és ne a sajátodon. Részben ennek kapcsán az sem volna haszontalan, ha kapnánk kulcsot megbocsátani magunknak azt, ami mellett elmentünk. Ha két dolgot változtathatnál visszamenőleg, melyik volna az egyik?

Kovács Patrícia: Igazából az egész életet úgy élem meg, hogy utólag már semmin sem bánkódom. Hiszem, hogy mindenből lehet okulni, és mindennek úgy kellett történnie, ahogy történt. Éppen ezért nem változtatnék semmin sem. Talán csak az iskolai tanuláson, mert azt ellinkeltem. De erre meg azt találtam ki, hogy ha csemetézek, akkor vele együtt tanulok majd, vagyis kicsit előre. Mert az ugye lehetetlen, hogy a mama ne tudja a válaszokat. Tényleg, mit gondolsz Sicc- ről? (Kálmán Jenő mesefigurája - a szerk.)

Esze Dóra: Sajnos most már nem sokat... Kicsit néha lekezelő a stílusa, nem? Amilyen hangot a mama soha nem üthet meg. A gyereknevelés kétszeresen a legnehezebb dolog a világon: át- látni és átélni. Nem lehet elbliccelni, de el lesz bliccelve biztosan, és még növekszik is a súlya a lelkeden. Csak hogy tudd, mindez extrahiper bungee jumping, iszonyat jó. Ha visszadumál- nak, azért, ha lehülyehülyéznek, azért. Ha nem jönnek ki a kádból, azért, ha váratnak az ovi- ban, azért life. Hagyott már cserben kolléga színpadon vagy kamera előtt?

Kovács Patrícia: Nyilván hagyott, de ezeket a pillanatokat át szoktam fordítani. Lehet, hogy én nem voltam elég figyelmes, és elengedtem a másik kezét. Megpróbálom az életemet úgy élni, hogy ne hárítsam soha másra vagy a körülményekre a szomorúságaimat vagy éppen a színpadi vagy magánéleti problémáimat. Éppen ezért soha nem leszek vallásos. Pedig egyszerűbb lenne az életem.. Húú... belecsúsztam egy hosszabb beszélgetésbe! Kedves Dóra, folytassuk...

Szkennelt cikk itt!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés