Ahová csak lehet, magammal viszem Károlyt, többnyire akkor is jön velem, ha pár napra elutazok forgatni. Ha mégis itthon marad, akkor a párommal van, amivel igazán

jól jár, hiszen rendszeresen eljárnak futni. Ennek első kézzelfogható eredménye

az az ezüstérem, amit nemrég nyertek egy futóversenyen. Amikor kezdetben itthon kellett hagynom, az nagyon rossz érzés volt, pedig igazából én is nyugodtabban tudok dolgozni, ha nincs ott. Annak ugyanis nem látom sok értelmét, hogy húsz órán át várjon rám a lakásban...

Már nagyon fiatalon tagja tett egy színjátszó kőrnek, és filmet is forgatott. Mi ragadta meg ebben a világban?

Semmi romantikus nincs abban, hogy ezt a hivatást választottam... Egyszerűen rájöttem, hogy jól megy, mert könnyen tudtam például verset mondani, és mivel nem szerettem iskolába járni, végre azt is megtehettem, hogy magántanuló legyek. A gimnázium utolsó 2,5 évében már nem kellett bejárnom az iskolába.

Az sem tántorította el a színjátszástól, hogy csak negyedszerre vették fel a Színművészetire?

Nem, mert nagyon hittem benne! Kamaszként csöppentem bele egy olyan életbe, ami nagyon megtetszett. Azt nem mondom, hogy többet kerestem a szüleimnél, de bármikor bemehettem a boltba ruhát venni magamnak, nem kellett a zsebpénzemet gyűjtögetnem hozzá. Imponált a hirtelen jött felnőttélet, aztán meg azt gondoltam, semmi máshoz nem értek, úgyhogy kitartóan próbálkoztam a felvételivel. Mindenki igyekezett tartani bennem a lelket, és állították, hogy belőlem úgyis színész lesz. Közben egyébként stúdiós voltam, folyamatosan játszottam, és elkezdtem megszeretni ezt a világot. Imádok játszani, és minél különlegesebb figurák bőrébe bújni, azt hiszem, ettől kicsit színesebb az életem. A szüleim is jól viselték, hogy ezzel foglalatoskodom, főleg, mert azt gondolták, előbb-utóbb úgyis kinövöm. A felmenőim között még csak egy kórustag sem akadt, nemhogy színész, mégis, amikor az öcsém húszévesen bejelentette, hogy színész lesz, már meg sem lepődtek. Én viszont sokáig furcsálltam a dolgot: az elején, amikor láttam a színpadon, nem hittem el, hogy tényleg ő van ott. Most már kezdem megszokni, és később jó lenne egy darabban játszani vele. Mindenben megnézem, és ha kész van az előadás, elmondom róla a véleményemet, de amíg próbál, addig szerintem nem szabad beleszólni. Ráadásul nem is tudom elfogulatlanul nézni, hiszen ő az én kis testvérkém!

A kezdetektől szépen ível a karrierje, hiszen színházban és filmekben is szerepel...

Azért nekem is voltak nehéz pillanataim! Oéldául amikor eljöttem Egerből, fél évig nem volt munkám, a reklámokat is ezért vállaltam el egyébként... Hónapokon keresztül ültem a lakásban, és nem csináltam semmit, csak ettem, és sajnáltam magam, fel is jött rám tíz kiló. Nos, ez nem volt túl jó időszak! Előtte négy évig játszottam Egerben, én voltam ott a kis csalogány, az egész város imádott.Mégis el akartam jönni, és új kihívásokat keresni. Aztán kiderült, hogy itt nem kíváncsi rám senki... Szerencsére a reklámok megtörték a jeget, nem sokkal később pedig Sas Tamás, akivel még főiskolásként együtt dolgoztam a Szerelemtől sújtva című filmben, elhívott az S. O. S. szerelem! válogatására. Fenyő Ivánnal kellett együtt játszanom, aki osztálytársam volt, és azt gondolom, hogy barátom is, no meg Csányi Sanyival, akit szintén ezer éve ismerek. Simán zajlott minden, úgyhogy már az első válogatáson éreztem, enyém lesz a szerep! Nemrég pedig újra együtt forgattunk Sas Tamással, méghozzá egy nagyon különleges pszichokrimit, a Szélcsendet, aminek majd ősszel lesz a bamutatója. A történet lényege az, hogy három nő elmegy vitorlázni, ám csak ketten térnek vissza. A film arról szól, mennyire ki tudják készíteni egymást a nők, és mennyire el tudnak mérgesedni régi, ki nem mondott sérelmeknek. A magánéletben egyébként mindez nem jellemző rám, nagy ,,problémamegbeszélő” vagyok.

Hogyan telik majd az idei nyár?

Jelenleg Szegedre próbálunk egy nagyoperettet. Olyan remek

színészekkel dolgozhatok együtt, akiket régóta ismerek és szeretek: Molnár Piroskával, Hollósi Frigyessel és a darabbeli párómmal, Stoh1 Andrással. Utána két hétre elmegyünk Péterrel, a párommal nyaralni, aztán elkezdünk dolgozni az osztályommal, hiszen amióta lediplómáztunk, minden évben csinálunk egy előadást, mindössze két hét alatt. A mostaninak Kovács Patrícia lesz a címe, ugyanis azt találtuk ki, hogy minden esztendőben más-más osztálytársunkról fog szólni a darab, és tavaly az én névemet húzták ki

a kalapból. Ősztől egyébként a Vígszínházhoz szerződtem: Eszenyi Enikő hívott, én pedig örömmel mondtam igent. Bár a szabadúszás is jól ment, nagyon szeretem Enikőt, és

hiszek abban, hogy miközben megtartja az intézmény klasszikus népszínházi mivoltát, egyben kísérletező és fiatalos is lesz a légkör. Mindenképpen bele akartam vágni ebbe a kalandba!

Szkennelt cikk itt!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés