Mindenképpen elismerésre méltó a két dög találkozása, ill. a hajlandóság.
Enikő, a dög, mint igazgatónő leszerződteti Patríciát, a dögöt, láthassák, mire mennek ketten! Így volt ez megírva, csak a szereplők hajlandósága kellett hozzá. Tiszteletem, főleg az igazgatónőnek!
Részéről nagyobb a nagyság. A nagyság gesztusa. Vagy a számításé? A jól számító számítása? A másik, a színésznő (a „csak” színésznő) csupán hagyta magát leszerződtetni, nem törődött az elit megvetésével, ment az orra, szimata után, ki tudhatta azt pár emberen kívül (akik ismerték), hogy a közeljövő női szerepeit abban az épületben Kovács Patríciára írták.
Nézem visszafelé. Nem tudom, milyen volt az a pár évad, amit hivatalosan nem színháznál töltött. A Vőlegényt Miskolcon bizonyosan megnéztem volna, ha abban az évadban jóval több idom van, vagy éppen akkor megy a darab, mikor nagy kivételesen ráérek. Ez – talán közös szerencsénkre – nem történt meg. Az Asztalizenében láttam, szépen beleillett az ott levésbe, némileg meglepett, hogy operaénekesnőt osztottak reája, én nem tettem volna, de épp ez a jó abban, hogy nem velem tölti az életét. A másik radnótis szerepében nem láttam, nyilatkozatát olvastam, hogy talán sírt, mikor nem tudott leszerződni oda, igaz, azt a nyilatkozatát is olvastam évekkel azelőtt, hogy a Radnótiba nem akar menni.
Nézem visszafelé. Játszás. Talán Sopronban. Hogy Sopron éppen akkor mennyivel jobb, mint Eger, azt máig nem tudom, de belefér. A bankos munkáit többnyire látom, híradót, kulturális tízperceket nézek, és sportot bárhol. Ezek előtt és után, és közben sokszor látom több epizódban. Nem tudom, ki ő ebben? Egy nő aki egy hozzá egyáltalán nem illő férfi kollégával kis szituációkat játszik, ész nélkül, bátran és vonzóan. Ha nem lenne már egyéb banknál hitelem, letétem, betétem… mit is csinálnék? Az egyik filmjét, az SOS-t láttam, a másikat, ami később készült, a 9 és felet nem. Talán direkt. A Laurát vagy Lorát, mi is a címe(?) – megnézzem(?), nem nézem meg(!) –, nem néztem meg az amerikai színésznővel, ebben együtt játszottunk volna két jelenetet, de mikor visszavették tőle a szerepet, lemondtam én is. Kvázi etikusnak vagy inkább szolidárisnak mutatva (képzelve) magamat.
Nézem visszafelé. Jó, hát el kellett jönnie Egerből! Még inkább talán le se kellett volna mennie!
Ha az igaz, hogy el kell jönni, olyan erővel, ahogy eljött! Ha igaz, hogy le kell menni, és olyan erővel, ahogy lement. Talán ha simán, lazán leszerződik, és mint egy színésznő, munkákban megerősödve, mint a régi vidéki színésznők, akik felszerződtek, Pestre szerződik fel, de felszerződik(!), nem szerepel itt-ott... reklámban, ilyen-olyan filmben, hanem felszerződik, mint a régiek, ismétlem el egyszer, hogy érthető legyek.
Nézem. Szerepek. Énekes és prózai szerepek. A 3:1, Lucille, Vaszilisza, Henriette, Rosalinda, a Card boysból mindegy minek hívják, Mira, Natasa és még legalább öt, amiket nem láttam, ezek szerepek voltak. Szinte kivétel nélkül nagy erővel megformáltak. Közben a biztonsági kirándulás a frissen félhúzott épületbe. Ő Györgyike, a drága gyermek, a drága Nemzetiben. Összeszorult gyomorral nézem a magyar eklektikában.
Nézem az első nagyfilmben, kis partnereként. A Szerelemtől sújtva kalandja. Ízig-vérig izgalmas színésznő-egyéniséget mutat, akit igenis nézni lehet másfél órán keresztül. Nem kevés.
A színművészetin bizonyos feladatokra a legalkalmasabb, bizonyos feladatokra egyáltalán nem alkalmas. Kérdés, a tanár jókor hunyja-e be a szemét. Gyatra évei. Mégis kimagasló ígéretnek érezni minden megnyilvánulásában. Pontosabban: főleg a megnyilvánulásai ígérik a nagy színésznőt. Ahogy ott van. Ahogy figyel. Ahogy reagál. Ahogy visszakérdez. Ahogy nem hajlandó. Ahogy hátat fordít. Ahogy felmegy. Ahogy eltűnik. Ahogy megérkezik. Ahogy megáll. Az ahogy. Ahogy néz. Egy végzetes, egy cafka, egy ártatlan, egy jellemtelen, egy szegény, egy áldozat, egy elkényeztetett, egy szenvedélybeteg, egy kicsattanó, egy rafinált, egy buta, egy szűz, egy erotikus, egy dúsgazdag, egy jellegtelen vak egér. Felvételi. Kicsi. Robbanékony. Erőteljes. Hunyorog. Már távaly is hunyorgott. Sőt, tavalyelőtt is. Ez valami komoly szemprobléma? Hanyadszor is van itt?!
Nézem visszafelé.
Egy zalaszentgróti előadóművészeti táborban, az Ascher-féle csoportban, Ödön von Horváth-jelenetekben szikár életismeretével kitűnik. Megjegyzendő. Pedig a művelődési ház büféjében extravagánsnak látom. Mégiscsak Zala megyében vagyunk. A nyár közepén, döglesztő melegben. Fekete kesztyű, sötét kombiné valami őrültséggel vegyítve, még az is lehet, hogy kis kalap a fején. Vagy már esak beleillik a képbe, hogy így emlékezem.
Nézem a valószínű első találkozást. A Kamra előterében vonszolja magát, Kiss Csaba fő színésznőjét próbálja elhitetni magáról a Kisvárosi Lady Macbethben, pedig mintha fiú szerepet játszana, bőven tizennyolc alatt. Vagy nem? Hány éves is vagy Te 1998 márciusában, Patrícia?

Szkennelt cikk itt!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés