- Nem elég szerencsésnek lenni, jó időben lenni a megfelelő helyen, ha nem társul mellé a tehetség...

- Sok olyan színészt ismerek, akik nagyon tehetségesek, és még nem forgattak filmet, vagy epizódszerepeket játszanak a színházban. Ezért gondolom úgy, hogy ezen a pályán fontos szerepe van a szerencsének is. Nekem jó lapokat osztottak le az elmúlt időszakban, még a csendet is kitöltötte valami. A tehetségemet másoknak kell megítélnie, én legfeljebb rászolgálni tudok arra a bizalomra, amit kapok. Az egyik legfontosabb dolog számomra, hogy azok az alkotók, akik dolgoztak velem, megkeresnek másodszor, harmadszor. A bizalmukat szorgalommal és nagy kitartással tudom viszonozni.

- Mit jelent a tehetség? Mi a színészi játék lényege?

- A tehetséget másokban látom. A színészetet a kreativitásban és a játékosságban. Illetve a - jó értelemben vett - szélhámosságban, ami a játék egyfajta specifikuma. Kell egy kis rosszasság, vagányság ehhez a pályához. Csintalanság, gyorsaság, sokszínűség nélkül nem lehet az akadályokat venni. Itt nem lehet lavírozni, pontosan érezni kell, mikor van ott az én lehetőségem, azt meg kell ragadni, élni kell vele, különben elillan. Nem szabad pánikolni. Ha valami váratlan helyzet adódik a színpadon vagy a forgatáson, az szinte majd felrobbantja az agyamat, sokkal többet hoz ki belőlem, mint amennyit magam beletennék. Megijedni, elgondolkodni azon, mi is lett volna, ha..., ráérek a taps után.

- Mindig vibrálni kell?

- Nem feltétlenül. Inkább gyorsnak lenni, akár a macskának. Fürgének, ruganyosnak; mind a mozgásban, mind a szellemiségben. Szeretek beugrani, jó néhány színházat mentettem meg azzal, hogy átvettem egy-egy kolléganőm szerepét.

- Az örök fiatalság titka…

- Az örök játékosságé. Ha készítenénk egy statisztikát, biztos vagyok benne, hogy a színészek többsége csintalan, rossz, eleven gyerek volt. Bennük, bennünk élt az örökjátékosság szelleme.

- Önben is?

- Az nem kifejezés. Zsivány gyerek voltam, felértem öt fiúval. Azt hiszem, ennyire extrémnek nem kell azért lenni. Viszont ezt soha nem lehet elfelejteni, nem lehet magad mögött hagyni. Úgy gondolom, ez az egésznek a lényege. Most sem vagyok más, mint az a tizenkét éves kislány, aki a tükör előtt állva az anyukája ruháit próbálgatja. Ezt teszem a mai napig, jelmezeket öltök, szerepeket veszek magamra.

- Komikust vagy drámait?

- Nincs különbség, mert valójában minden szerepem én vagyok. Ha végignézzük a színházi fotóimat, megannyi szerep, megannyi jelmez, megannyi nő néz vissza, és mégis az én részeim. A film valamivel személyesebb. A látszólag sokszínű paletta mögött én vagyok, pontosabban, ahogy a rendezők látnak. Sas Tamás minden arcomat látja, és bátran rám bízta a Szerelemtől sújtva szerelmesen magányos hősnőjét, vagy a vígjátékainak nőalakjait. Legutóbb pedig a Szélcsend című filmjének titokzatos Eszterét.

- Melyik áll a legközelebb önhöz?

- Mindegyik, ebben nagyon igaza van Sas Tamásnak. Alapjában véve egy vidám, mosolygós, pozitív kisugárzású lány vagyok. Szeretem a társaságot, könnyen ismerkedem, nyitottság jellemez, de ez a felszín. A magánéletemben elég szemérmes, zárkózott vagyok. Nagyon mély barátságokban élek, amit a bizalom mozgat. Ezt a kört szorosan védem. A bánatomat nem teregetem ki ország-világ előtt. Sőt, inkább magam őrlődöm rajta, és ami kor már túlvagyok mindenen, akkor osztom meg a környezetemmel. Akár a Szerelemtől sújtva Évája. Az a fajta magány jellemez, ha olyan helyzetbe kerültem volna, mibe ő, én sem cselekedtem volna másképp. Hogy mennyire én voltam az a szerep, erre Sas Tamás is ráérzett, folyamatosan igazítottuk hozzám az alakot. Saját ruháimat hordtam, saját gesztusrendszeremet használtam. Nem színjáték volt, hanem egy lány története, aki én voltam. Ma természetesen egészen máshogy viselkednék, egészen máshogy látnám ezt a szerepet.

- Külön kell választani a filmet és a színházat?

- Részben igen. Egészen máshogy játszom a színpadon, mint a kamera előtt. Hiszen az egyiket el kell juttatni 1200 embernek, fel a magas karzatokig, a másiknál meg kifejezetten intimen kell játszani.

- Egy éve van a Vígszínházban. Jól érzi magát?

- Egy beugrásból lett szerződés. Nem mondanám, hogy könnyű volt, sokáig ismerkedtem az új helyzettel. Részévé válni egy közösségnek sosem könnyű. Persze szükségem van az érzésre, hogy valahova tartozzam, de amint ez megvan, hirtelen merev leszek, olyan, mintha három lépést hátrálnék. Szükségem van rá, hogy valahol otthonosan érezzem magam, de megrémiszt minden, ami készen vár. Ilyenkor újragondolom a pozíciómat. Különösen hangzik, ilyen vagyok. Most, egy év után, azt mondom, itthon vagyok, de ez egy év volt, nem adták könnyen.

- És a folytatás?

- Mindig minden változik. Mindenki azt mondja, egyre rosszabb lesz. En is érzem, hogy nagyobb a felelősség. Egészen más volt öt évvel ezelőtt megküzdeni egy szereppel. Egyre több az elvárás, önmagam részéről és a közönségtől is. Nem várhatom meg, hogy azt mondják, ezt ismerjük, ezt már láttuk tőle. Ilyen értelemben tépelődő vagyok. Hiába érzem a közönség szinte kézzelfogható szeretetét.

- Pedig nem mondhatjuk, hogy a bulvárlapok állandó címlapja lenne…

- Nem is vágyom erre a népszerűségre nem szívesen töltöm meg a magazinokat az életemmel, vagy az eddig elért eredményei kérkedésével. Ennek ellenére úgy gondolom, nem vagyok megközelíthetetlen. Számomra a felelősség a lényeg, amiről beszéltem, amit a pályám iránt érzek, hiszen sokan kíváncsiak arra, hogy oldom meg ezt vagy azt a szerepet. És mivel viszonylag szabadon ,,válogatok” a filmszerepek között, talán tisztában vannak azzal, hogy nem akarok mindenkinek tetszeni. Akár a próbafolyamat során sem. Hajlamos vagyok arra, hogy a próbák alatt ,,jegeljem’ a lelkemet, nem mutatom meg a bennem lévő energiákat. Úgy mond, markírozom, mert azt érzem, minden alkalommal vásárra viszem a bőrömet. Ha egy rendező nem elég kemény, akkor képes vagyok csak az utolsó héten próbáin megmutatni ,,magamat”. Ez pedig nem jó. A főiskolán ki is kaptam, hogy nem próbálok rendesen, míg a többiek teszik a dolgukat. Ha rajtam múlik, akkor a szereppel annyi időm van, amennyit magamnak hagyok. Ez pedig nagy luxus. Szükségem van arra, hogy terelgessenek, mert, ha ezen múlik, nem lennének előadások.

- Tanácsok is kellenek?

- Ellesős alkat vagyok, amit büszkén vállalok is. Minden darabban van egy-két idősebb kolléga, akiktől mindent meg akarok tanulni, minden történetüket hallani akarom. Tőlük boldogan kérek tanácsot, vagy meghallgatom a véleményüket. Nem jövök zavarba, ha segítséget kell kérnem.

- És ad is?

- Nem, vagy csak minimálist. A testvérem tavaly végzett a Színház-, és Filmművészeti Egyetemen. Azt kérte, hogy ajánljak verseket, hallgassam meg. Azt gondolom, nekem még mindig leng a kalapom a fogason, nem vagyok kész, így hogy, milyen alapon adhatnék útmutatást. Egészen más, ha egy jelenetben együtt dolgozunk valakivel, akkor bármit, bárkivel megbeszélek, és bármikor javasolok, azért, hogy a helyes irányba menjenek a dolgok. De, ha valaki megkér, hogy nézzem meg a próbáját, akkor megköszönöm a bizalmat, de nem vállalkozom, arra, hogy megítéljem.

- Hullámvölgyeket hogy lehet kezelni?

- Nevetéssel. Egy nagy adag pozitív töltet van bennem, egyetlen napig bírom elviselni, hogy rosszkedvű vagyok, aztán valamit kitalálok. Mindig számíthatok a barátokra, családomra; van egy nagyon intenzív magánéletem, egy erős, kiegyensúlyozott hátterem, ami nagyon nagy erő.

- Ebben benn van a szabadidő is?

- Igen, minden szabadidőt a szeretteimmel töltök. Nem vagyok az a típus, aki a színházban tölti minden percét. Nagyon szeretek utazni, bárhova szívesen felkerekedem, mondhatni mindenevő vagyok. Egyedül az idő, ami határt szab az utazásnak. Lehet tengerpart, napsütéssel, tengerrel, vagy észak. Utóbbi helyen szívesen élnék is. Skócia, Írország tájai egyszerűen elképesztők. A zöld síkságok, az állandóan kavargó szél, a zúgó tenger. Idén valamivel több időm lesz, így az utazás mindenféleképpen belefér. Természetesen a nyári programok közül a zsámbéki „tábor” nem marad ki. Évek óta tartunk az egykori osztályunkkal előadásokat, az „AlkalMáté Trupp” alkalmi társulattal. Olyan ez akár egy mély és őszinte tréning.

- Siker?

- A taps: a színész kenyere. Amikor nagy tapsot kapok, akkor azt érzem, hogy sikeres vagyok. Miközben azon tépelődöm, ezt sokkal jobban kellett volna megcsinálnom.

Katt a képekre! :)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés