Frissek

Nem sírni, nem várni – interjú Kovács Patríciával

2012.07.12. 12:27, Vivi816

A Kramer kontra Kramerben és a Francia rúdugrásban Balatonföldváron, a Black Comedyben Keszthelyen láthatják a Balatonon nyaralók Kovács Patríciát. A fiatal színésznővel új szerepe nehézségeiről, készülő filmjéről és arról beszélt, ha a körülmények olykor akadályozzák is művészi munkáját, megtalálja a módját, hogy megvalósítsa elképzeléseit.

Július 28-án játsszák a balatonföldvári szabadtéri kikötőben a nemrég bemutatott Kramer kontra Kramert. Hogy fogadta a darabot a budapesti közönség?

– Eddig kilencszer játszottuk a Belvárosi Színházban, majdnem mindig telt házzal. A közönség nagyon kedveli a darabot. Olyan előadást álmodtunk meg, amely egy szélesebb rétegnek tetszik, jó értelemben vett népszínházi darabot akartunk készíteni, amelyből mindenki kiveheti az őt megérintő hangulatot. Lehet rajta sírni, de nevetni is. Nekem inkább szomorú. S mivel újabb és újabb gyerekek érkeznek az előadásba, sosem ugyanolyan. Mindig alakul, figyelembe vesszük a nézők reakcióit is.

A darabban egy édesanya elhagyja családját, az apukának, aki addig alig törődött a gyermekével, hirtelen „anyává” kell válnia. El tudja képzelni, hogy hasonló lépésre szánja el magát?

– Nem. Négy éve van egy kislány az életemben a férjem révén, a köztünk lévő kapcsolat segített a szerep megformálásában. Egyébként pont az volt a nehéz, hogy elfogadjam a nő indítékait és meg is kedveljem. Nem lehet róla véleményem, el kellett fogadnom őt. Azt remélem, hogy én nem kerülhetnék ilyen helyzetbe, mert a teljes kétségbeesés előtt megtalálnám a megoldást.

Azért az biztosan előfordult már, hogy egyszer csak felállt, „lelépett” vagy taxival elviharzott…

– Volt, hogy becsaptam magam mögött az ajtót, ehhez elég nagy bátorság kell. Szilárd meggyőződésből szoktam dönteni. Persze van, hogy rosszul, de akkor azt úgy élem meg, hogy valamiért így kellett történnie. És igyekszem tanulni a hibás döntéseimből.

A szabadságvágya hívta el a Vígszínházból? Sokan értetlenkedve fogadták, hogy otthagyta az Eszenyi-féle színházat a bizonytalan szabadúszásért.

– A röghöz kötöttséget általában nehezen viselem. Két évadot töltöttem a Vígben, rengeteget tanultam, nekem való hely volt, de sorra jöttek olyan felkérések, amelyekre szerettem volna igent mondani, viszont a Vígben fegyelmezettebb jelenlétre volt szükség. Így az ismeretlen, színes kalandokat választottam a kiszámíthatóbb, biztosabb jövő helyett. Ám ősztől újra játszom a Mikvében, aminek nagyon örülök.

De előtte még itt a nyári szezon, sokat lesz vidéken.

– A Kramert játsszuk Balatonföldváron és Pécsett, a Centrál Színházban bemutatott Black Comedyvel a Keszthelyi Nyári Játékokon szerepelünk nyolcszor. Már korábban is játszottam a Festetics-kastélyban, olyan jó a hangulata, különleges élményt nyújt. A Francia rúdugrás című frivol vígjátékot szintén visszük Földvárra, A templom egerével pedig a Városmajori Szabadtéri Színpadon lépünk fel.

És közben filmet is forgat…

– Szajki Péter rendező-forgatókönyvíró Nejem, nőm, csajom című filmjében játszom, ami négy nő különleges történetéről szól, sok humorral. Az Intim fejlövés című film párja lesz, ami 2009-ben a 40. Filmszemlén az első filmeseknek járó díjat kapta megosztva, és 400 ezren nézték meg a YouTube-on. Lovas Rozi, Rudolf Péter, Stohl András, Schmied Zoltán és Mészáros Béla is szerepel a filmben, a bemutató decemberre várható.

Kiállt a tegnapi meleg büszkeségnapi felvonulás mellett. Nem nagy kockázat ebben az átpolitizált légkörben?

– Vannak olyan alapkérdések, amelyekből nem engedek. Nem tudnék tükörbe nézni, ha struccpolitikát folytatnék. Ha valaki emiatt nem hív játszani, azzal amúgy sem szeretnék együtt dolgozni.

Csak hát fogynak a színházak…

– Van, amiben nem kötök kompromisszumot. Például a Francia rúdugrást úgy raktuk össze, hogy saját pénzünket tettük bele. Nagyon meg akartuk csinálni, nagyon hittünk benne. Az egyik próbára, amelyet az azóta már megszüntetett Sirályban tartottunk, meghívtuk a Centrál Színház igazgatóját, aki látott fantáziát a darabban. Azóta havonta háromszor játsszuk és a Vidor Fesztiválra is megyünk vele. Ha az állam nem látja el az amúgy szerintem kötelező feladatát, ha nem ad pénzt a színházaknak, akkor akár a saját ruhámban is fellépek. Nem lehet csak sírni és várni. Tenni kell. Színház pedig mindig lesz.

Nem is tud más hivatást elképzelni?

– Állatterápiával szívesen foglalkoznék. A delfinekkel való közös úszás nagy álmom, remélem, hamarosan valóra válik. De a rendezés vagy más színházi szakma nem vonz. Csak a színpad.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Twitter

 
Menü
 

Suhanj!

A Suhanj! Alapítványt 2010. június 23-án alapította Kovács Patrícia és Gusztos Péter.
Célja, hogy megossza a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő gyermekekkel.

                   Suhanj! hírek

 

 
Szemben a kamerámmal

 

Dátum: 2010-től
Miről szól?
Kollegák megszólaltatása, hogy szemben a kamerámmal mondjanak egy pár szót Patríciáról, ami spontán az eszükbe jut Róla. Lehet ez egy kedves emlék, egy próbafolyamat, egy színdarabi helyzet vagy véleményalkotás!
Eddigi közreműködők: Juhász István, Bata Éva, Fenyő Iván, Pokorny Lia, Egyházi Géza

Videók

 
Filmek



S.O.S. szerelem!
Megjelenés: 2007
Szerep: Betti
A filmről

9 és fél randi
Megjelenés: 2008
Szerep: Angyal Nóra

A filmről

Szélcsend
Megjelenés: 2010
Szerep: Eszter

A filmről

S.O.S. Love
Megjelenés: 2011
Szerep: Betti
A filmről

ÖSSZES FILMJE

 
Log in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.