Frissek

Egy ellentmondásos nő - interjú a Pesti Műsorban

2012.06.29. 10:50, Vivi816

A Kramer kontra Kramer című, 1979-es, Oscar-díjas filmről bizonyosan mindenkinek van emléke. Ahogyan Kovács Patríciának is, aki a női főszerepet játssza majd az Orlai Produkció új bemutatójában a Belvárosi Színházban június 26-tól. A darabot Avery Corman, a film alapjául szolgáló regény írója adaptálta színpadra, melyet a világon először Magyarországon láthat a közönség. S ahogy a színésznő mondja, ebben a történetben, a filmmel ellentétben, valóban megismerhetjük a családját elhagyó nő indítékait.

Világpremier Budapesten

2012.06.27. 13:20, Vivi816

A Belvárosi Színházban debütál a Kramer kontra Kramer! A több Oscar-díjjal jutalmazott népszerű film alapját képező regény írója ugyanis elkészítette műve színpadi változatát.
A híres filmre Dustin Hoffmann és Meryl Streep főszereplésével szinte mindenki emlékszik. Ez Kovács Patríciában és Nagy Ervinben is mély nyomokat hagyott. Ráadásul a színész elárulta, párhuzamot vél felfedezni a film főhőse és saját maga között, hiszen ő is nap mint nap szembesül azzal, hogy felesége sem akar csak anya lenni, ő pedig nem mindig tud ehhez asszisztálni…

Kovács Patrícia és Rába Roland a Kramerről

2012.06.27. 13:09, Vivi816

Az Orlai Produkció kedden este mutatta be Avery Corman Kramer kontra Kramer című regényének a szerző által színpadra adaptált változatát. Ezt először a világon magyarországi közönség láthatja majd, a Belvárosi Színházban. Ez alkalomból Rába Roland rendező és Kovács Patrícia mesélt a közös munkáról és a próbaidőszakról.

Images_14062

„A néző nem fog mellém állni” – Kovács Patrícia új szerepben

2012.06.27. 13:05, Vivi816

Mi történik, ha egy nő nemcsak a férjét, de gyermekét is elhagyja? Az 1979-es Kramer kontra Kramer című, nagysikerű film Dustin Hoffman és Meryl Streep főszereplésével vette górcső alá a problémát, az Orlai Produkció most a Belvárosi Színház színpadára állítja a történetet. Az anyát alakító Kovács Patríciát arról kérdeztük, milyen egy „borzasztó" nő bőrébe bújni, és miért szánta rá magát radikális döntésre a karrierjét illetően.

Kovács Patrícia a Bóta Caféban

2012.06.27. 12:58, Vivi816

Többen bankreklámból, vagy éppen a Presszó sorozatából, az  S. O. S. szerelem!, a 9 és 1|2 randi című filmekből ismerik. Sokat és sokfélét játszik azonban színházban, a Vígben, a Nemzetiben, a Centrálban egyaránt láthattuk, most éppen a Belvárosi Színházban lesz bemutatója. Bóta Gábor élő műsorában.


A képre kattintva visszanézhetitek az interjút!

 
Twitter

 
Menü
 

Suhanj!

A Suhanj! Alapítványt 2010. június 23-án alapította Kovács Patrícia és Gusztos Péter.
Célja, hogy megossza a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő gyermekekkel.

                   Suhanj! hírek

 

 
Szemben a kamerámmal

 

Dátum: 2010-től
Miről szól?
Kollegák megszólaltatása, hogy szemben a kamerámmal mondjanak egy pár szót Patríciáról, ami spontán az eszükbe jut Róla. Lehet ez egy kedves emlék, egy próbafolyamat, egy színdarabi helyzet vagy véleményalkotás!
Eddigi közreműködők: Juhász István, Bata Éva, Fenyő Iván, Pokorny Lia, Egyházi Géza

Videók

 
Filmek



S.O.S. szerelem!
Megjelenés: 2007
Szerep: Betti
A filmről

9 és fél randi
Megjelenés: 2008
Szerep: Angyal Nóra

A filmről

Szélcsend
Megjelenés: 2010
Szerep: Eszter

A filmről

S.O.S. Love
Megjelenés: 2011
Szerep: Betti
A filmről

ÖSSZES FILMJE

 
Log in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-